2010. augusztus 10., kedd

paradicsomle


lássuk a paradicsomlé készítésének a folyamatát, ami megint a bevásárlással kezdődik.
Nos, paradicsomlének leginkább a nagy, vékonyhéjú, húsos, édeskés paradicsom alkalmas, ezt legtöbbször piacon vásárolom a nyárádmenti Imolától. Ha megvan a paradicsom, akkor megmossuk, kivágjuk a torzsáját, illetve a hibás részeit és akkora darabokra aprítjuk, hogy a passzírozó könnyedén "elnyelhesse". Azt is elárulom, hogy kétszer-háromszor is áthajtom a gépen a darabolt paradicsomot, mert tapasztalatom szerint elsőre nem sajtolja ki teljesen az egész levet.
Ezután föltesszük a levet egy nagy fazékba főni és amikor felforrt, akkor ízlés szerint megsózzuk, cukrozzuk, illetve ízesíthetjük zellerzölddel és csípős paprikával. De ez utóbbi fűszerek el is maradhatnak - édesanyám például csak sót és egy kis cukrot tesz bele, mert szerinte, ha zellerzöld, meg csípős is van benne, nem használható a babérleveles paradicsomos ételekhez. No, én a babérleveles ételekhez is zellerzöldes paradicsomlét használtam és nem rontott semmit az ízén.

Visszatérve a lé kifőzéséhez: addig főzzük, míg a nyers, inkább hideg tónusú piros színe átváltozik meleg tónusú vörössé. Ekkor tehetünk bele egy kis befőzőport (5 liter léhez egy kiskanálnyit), amivel ha felforraltuk tölthetjük is a pillepalackokba. Most pedig jön a tanítómese a forró folyadék pillepalackba töltéséről, amit szomszédasszonyomtól, Mária nénitől tanultam. Rendkívül egyszerű: egy nagyobb edényt megtöltesz hidegvízzel - ajánlatos a mosogató kagylóba helyezni - majd nyakig belemeríted a műanyag palackot és szépen, merőkanál segítségével beletöltöd a forró paradicsomlevet. Ennyi. Ezután gyorsan ledugaszolod és rakhatod is szárazdunsztba.

Hozzávalók: lédús, vékonyhéjú, nagy, húsos paradicsom tetszés szerinti mennyiségben, só és cukor, ízlés szerint, fűszerek (lehet próbálkozni: zellerzölddel, csípős paprikával, babérlevéllel, bazsalikommal, rozmaringgal - utóbbiakkal csak csínján), befőzőpor - öt liter léhez egy kávéskanálnyi.

1 megjegyzés:

  1. Ezt is lopta, itt az eredeti! http://fakanalforgato.blogspot.ro/2009/08/paradicsomle-ujrahasznositassal.html

    VálaszTörlés