2010. augusztus 12., csütörtök

egyszeru-kenyer-patakiban


Hozzávalók:
1 kg finomliszt,
4 dkg élesztő,
4-5 dl víz,
2 dkg só,
5 dkg olaj,
1 dkg cukor,
1 evőkanál tejpor.
Elkészítése:
Az összetevőket kenyérsütőgépbe tette, és egyszer 20 percig dagasztás következett.
Dagasztás után gyurólapon kicsit átgyurni, picit megformázni, s vajjal (sertés-zsirral kikent) Pataki tálba tenni (Pataki tálat sütés előtt 3 órával tele önteni vizzel és utána szárazra törölni és kikenni) és 30 percig keleszteni, majd bevágni.
Bevágás után még 20 perc kelesztés, vagy addig, amig a bevágások szépen szétnyilnak.
Mielőtt a sütőbe kerül a kenyér, a tetejét jócskán le kell permetezni langyos vizzel.
(A sütő aljában egy edénybe kb 1 liternyi vizet kell tenni, hogy sütés közben gőzölögjön)
5 percig előmelegitett sütőben 50 percig sütni. Félidőnél a Pataki tál tetejét levenni és szabadon tovább sütni.
Amikor kisült rácsra tenni, hogy ott hüljön ki és hideg vizzel ujra lespriccelni. Itt még nem cserepesedett, mert nem volt idő megvárni, hiszen a kispékinasnak szülői értekezletre kellett menni.
Ize, állaga fantasztikus, és még másnap is ugyanolyan puha a bélzete, mint amikor kisült, és a héja pedig ropogós.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése